Ahogy kilincsből többféle van, úgy zárból is, ezért nem mindegy, hogy végül melyikre esik a választásunk. Emellett azért is érdemes megfontolni a döntésünket, mert utána legalább 10 évig fogjuk nézegetni ugyanazt a kilincset, és ha már a megvásárlás pillanatában sem tetszik igazán, akkor az egy évtized elteltével szinte utálni fogjuk.

Ahhoz, hogy ne bánjuk meg a döntésünket, több szempontot is figyelembe kell venni. Az a legjobb, ha még a boltba indulás előtt eldöntjük a következő pontokat.

  • Melyik ajtóra kell a kilincs, ugyanis a bejárati és a beltéri ajtó eltérnek egymástól és más funkciókat is kell ellátniuk.
  • Ha a bejárati ajtóhoz keresünk, akkor döntsük el, hogy egypontos bevéső zárat szeretnénk, vagy inkább többpontosat.
  • Milyen az álmaink kilincse? Szeretnénk felhúzósat, vagy van egy általunk preferált márka, és annak a választékából akarunk csipegetni.
  • A zár típusát is érdemes felírni egy papírra, mert a pontos méretet így könnyebben meg tudja állapítani az eladó, és hamarabb fog tudni segíteni nekünk. Ne bízzuk a véletlenre, akár 1 mm eltérés is nagynak számít.
  • Ha van rá lehetőség, akkor vigyük magunkkal a régi kilincsgarnitúrát, ha nincsen túl romos állapotban, így be tudják azonosítani.
  • Ha beltéri kilincsről van szó, akkor szintén érdemes tudni a zár típusát, ezt pedig úgy tudjuk megadni, hogy lemérjük a kilincstengely közepének és a kulcslyuk felső részének a távolságát.

Fontos megemlíteni azt is, hogy a fürdőszoba ajtóhoz vagy a toaletthez a legtöbb helyen már erre alkalmas ajtózár van. Ebben a kategóriában is kapunk több választási lehetőséget, így választhatunk, hogy milyen módon szeretnénk tudni bezárni belülről. Sokat már egy pénzérmével is ki lehet nyitni, ami akkor jön jól, ha gyerek is van a családban, aki véletlenül bezárhatja magát.

Végül az szín és alapanyag szerint is lehet választani, meg persze a formát figyelembe véve. Általában alumínium, réz és rozsdamentes acél kerül az ajtókra, amikhez szinte bármilyen színt lehetőségünkben áll megrendelni hosszúkás vagy rozettás formában.