Fontosnak tartja, hogy otthona minden szempontból ízlésének megfelelő legyen? Nem csak a lakberendezési irányzat járul hozzá ahhoz, hogy miként érezzük magunkat a lakásban, hanem a választott burkolatok, vagy az olyan egészen aprónak tűnő dolgok, mint a nyílászárókhoz használatos kilincsek. Jó hír, hogy napjainkban már rendkívül sokféle kilincs típus közül válogathatunk. Míg a bejárati ajtók esetében a zárakra is kiemelt hangsúlyt érdemes helyezni, addig a belső terek közötti ajtóknál inkább kerül fókuszba a stílusos megjelenés.

Természetesen nem elhanyagolható tényező a praktikusság sem, ugyanis mindannyian szeretjük, ha egyszerűen használhatóak az ajtók és az ablakok zárása sem okoz problémát. Választhatunk klasszikus, réz kilincsek közül, letehetjük a voksot a modern szögletes típusok mellett, de a kovácsoltvas kilincsek is rendkívül népszerűek a maguk hagyományos és elegáns stílusát a fókuszba helyezve. A kilincskiraly.hu szakemberei is azt javasolják, hogy érdemes az ingatlan megjelenésének megfelelő típust választani, mely strapabíróan áll rendelkezésre.

S ha már a kilincsekről esik szó, akkor mindenképpen meg kell említeni azt, hogy a bejárati ajtók esetében kiemelt jelentőséggel bír a biztonság. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az illetéktelen behatolók elsősorban a bejárati ajtót választják behatolási pontként. Persze ez nem törvényszerű, hiszen az ablakok vagy az erkély felőli nyílászárók is lehetőséget teremtenek arra, hogy bejussanak a betörők. Nem mindegy tehát, hogy milyen színvonalú kilincs és zár kombinációt választunk, valamint helyezünk-e elegendő hangsúlyt a különféle biztonságtechnikai rendszerekre. Ezek közül a kamerával ellátott megoldások kiemelt népszerűségnek örvendenek, hiszen ezek általában elrettentő erővel bírnak a betörést fontolgatókra.

A kilincsvásárlás előtt állók rendszerint a kimagasló minőséget részesítik előnyben, hiszen ha a nyílászárók nélkülözhetetlen eleméről van szó, akkor legtöbben évtizedekig nem szeretnének újra foglalkozni ezek beszerzésével, felszereltetésével. Hasonló a helyzet a zárakkal is, melyeknek korszerűségére azonban megéri folyamatosan odafigyelni. Az elavult bejárati ajtó zárakat a hozzáértők akár pár perc alatt kinyitják, és máris szabad az út a számukra privát szféránkba. A közbiztonság napjainkban sajnos korántsem kielégítő, s sokszor egy 10-15 percig tartó betörés során akár egy élet munkáját is magukkal vihetik az illetéktelen személyek. Nagyon fontos tehát, hogy gondoskodjunk otthonunk és értékeink megfelelő védelméről, akár a megfelelő zárak és kilincsek kiválasztásával.

A vásárlás során ne feledkezzünk meg arról, hogy nem mindig a legalacsonyabb ár az ideális. Tartsuk szem előtt a minőséget, hiszen ezen múlik, mennyire hosszú távon tudjuk majd gond nélkül használni a kilincset. A tapasztalatok szerint gyakran igen nagy megterhelésnek vannak kitéve a gyakori használatban levő kilincsek. Amennyiben kiváló minőség mellett tesszük le a voksot, úgy biztosak lehetünk abban, akár több tíz évig gond nélkül szolgálja majd kényelmünket a választott darab.

Legyen szó akár ajtóbehúzókról, fogantyúkról, rézkilincsekről vagy egyedi kivitelezésű kovácsoltvas darabokról, a megfelelő kilincsekkel nem csak az esztétikum, de a kényelem és a praktikum érdekében is tehetünk. Profi szolgáltató mellett letéve a voksot biztosak lehetünk abban, hogy a kiválasztott darabok kifogástalan minőséget képviselnek és így hosszú éveken át állnak majd rendelkezésre. A stílusos kilincsekkel a lakberendezés tökéletessé varázsolása érdekében is sokat tehetünk.