Rozettás kilincsek
Magyarországon nem volt sem túl népszerű, sem jelentős a rozettás kilincsek forgalma. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a két nagy zárgyártó, a Sopron Elzett és a Budapesti Zárgyártó Kft. összesen kettő átlagos zárméretet készített és szabványosított.
Az egyik ilyen méret a Lővér zár, aminek a kilincs- és kulcslyuk távolsága 55 mm, a másik pedig a “Soproni 7 cm” bevésőzár, aminek 90 mm a kulcslyuk – kilincs távolsága. Így a hazai “olcsó” kilincsgyártók, mint pl. a Nyeste, nem volt nehéz helyzetben, hiszen mindösszesen kettő méretben kellett gyártaniuk a címkéket. A forma pedig nem volt lényeges, hiszen az egyforma “lakótelepi” ajtók olyan nagy számban voltak jelen, hogy más alig tudott piaci részesedést szerezni.
Kicsit más volt a helyzet a belvárosi lakásoknál, ott jellemzően több volt a lehetőség arra, hogy minőségi kilincseket vásároljanak. A nagypolgári lakásokban, jellemzően a belmagasság miatt, hatalmas egy- illetve kétszárnyas ajtók voltak/vannak jelen. Ezekben az ajtókban gyakran még az eredeti, 1900-as évek zárjai találhatóak meg, és a hozzá tartozó rézkilincsek. Itt is inkább az iparszerű, egyszerű formai öntés volt a jellemző. Több kilincs is illik ezek közé a mai napig, mint például a Stefánia, Alt Wien, vagy a Valentina.
A 2000-es évek elején lettek népszerűek az olasz formatervezők által gyártott kilincsek, és ezek mind jelen voltak már rozettás változatban is.
Miért jó, hogy rozettás egy kilincs?
A válasz többrétegű.
A rozettás kilincs megoldja azt a mai problémát, hogy mekkora lyuktávolság a kilincs és a kulcslyuk között. Mivel a rozetta szabadon illeszthető bármilyen bevésőzárhoz, így nem akadályozza sem az ajtó, sem a benne lévő zár.
A legújabban elterjedt DIN szabványos zárakhoz, amelyek lehetnek 72 vagy 78 mm méretűek, többnyire nincs egybecímes kilincs választék. Ezen belül lehet itt is a kilincs kulcslyukas BB, a cilinderzáras (bejárati ajtó) PZ, vagy toalett záras WC kivitel a legelterjedtebb. Igény esetén ez is összeválogatható.
Bármilyen kilincset is szeretne választani rozettás vagy laprozettás kivitelben, szinte biztos, hogy választható hozzá ablak kilincs is.
A rozettás kilincs mind modern kilincs?
Lehet a rozettás kilincs modern is, ha az illik stílusban a lakásba/házba, de lehet ugyanúgy korhű, akár patinás rézkilincs is.
Az alábbiakba felsorolunk egy pár olyan kilincset, melyek rozettásak, de nem modernek:
- Valentina réz- és patinás rézkilincsek
- Tolosa réz- és súrolt bronz kilincsek
- Wien rézkilincsek: ezeket teljes mértékben inkább klasszikus kilincsnek neveznénk.
- Mandelli kilincsválaszték: Castiglia, Lord, Norma kilincsek
Bejárati ajtóra rozettás kilincs?
Természetesen jó pár biztonsági ajtót készítenek kéttollas biztonsági záras kulccsal. Ezekhez a kulcs címekhez a zárgyártó általában a saját címkéit adja, de a kilincs csapdanyelvet már a kilinccsel kell mozgatni.
Ezekre az ajtókra a leggyakrabban rézkilincseket szerelnek, mint például a Sofia vagy a Raffaella kivitel. Az átlagos kilincstengely valamivel hosszabb ezekben az ajtókban.
Mivel ezekben az esetekben nem szoktak ajtót cserélni, mert biztonságosak, és jó zajvédő szigetelésűek, ezért inkább csak a felületét szokták újra festeni. Az újra festett ajtókon gyakran cserélnek címet és kilincset.
A Kulcskirály zárszaküzletben lehetőség van többfajta és többszínű kilincsek közül kiválasztani a megfelelő kilincset és zárcímet.
Minden rozettás kilincs mechanikája jó minőségű, és hosszú élettartamra tervezett. A választékunkban találni olyan Longlife termékeket, amelyek kimondottan nagy teherbírásra vannak fejlesztve. Itt több mint 200.000 nyitási ciklust érnek el anélkül, hogy a kilincs veszítene bármit a tulajdonságai közül. Azt is mondhatnánk, hogy egy ilyen kilincs élettartama hosszabb, mint magáé az ajtóé.
Rozettás kilincsek anyagai
Itt is alkalmaznak szinte mindenféle anyagot, amiből kilincset lehet gyártani.
A legegyszerűbb a műanyag, melyet üzletünkben fehér és fekete színből, U formájú kilincsváltozatból tud választani, ezek szintén rozettás kivitelűek.
Egy minőséget feljebb lépve, kaphatunk alumíniumból rozettás kilincset, mint pl. a Hoppe Tokyo, Hoppe London, vagy Hoppe New York. Ezek mind választhatók rozettás kivitelben. A Maestro kínálatában lehet Christie , vagy Detroit.
A rozettás kilincsek anyagai lehetnek továbbá réz, rozsdamentes, vagy zamak.
A legtöbb forgalmazott hosszúcímes kilincsnek van rozettás megfelelője.
Jöjjenek el üzletünkbe, a Kulcskirályba, ahol Budapest legnagyobb kilincsválasztékával találkozhatnak!