A zárakkal annyi baj történhet, na de a kulcsokkal is. Az egyik leggyakoribb eset, hogy elvesznek, de a törés és a zárba szorulás is meglehetősen gyakori gond. Nem is gondolánk, hogy ezek az apró tárgyak mennyi fejtörést okoznak nekünk. Egy kis odafigyeléssel persze a legtöbb baj megelőzhető, de még ekkor is éretnek minket kellemetlen meglepetések. Ha egy kulcscsomón tároljuk a kulcsokat, akkor nem vesznek el egyenként, nem kell külön keresnünk melyik minek a kulcsa, de ez nem jelenti azt, hogy nem veszhet el az egész csomó.

A zárba szorulást, törést is egy kis odafigyeléssel meg lehet akadályozni, ha már akad a zár, csak óvatosan tegyük bele a kulcsot, ha repedt a kulcs, másoltassunk újat. Ennek ellenére persze ezek a bajok is megtörténhetnek, hiszen lehet, hogy azért törik el a kulcs, mert az anyag gyengült meg, ezt pedig nehéz észrevenni, a beszorulásnak nem mindig van előjele.

Mit tehetünk akkor, ha a baj már megtörtént? A pánik mindig az első reakciónk, de miután megnyugodtunk, látni fogjuk, hogy a helyzet közel sem annyira kétségbeejtő, mint elsőre gondolnánk.

Mit tehetünk ilyen esetekben?

Nos, ha elveszett a kulcs, egyrészt megpróbálhatjuk megkeresni, másrészt hívhatunk valakit, akiknek van pótkulcsa, illetve a zárszerelőt, hogy nyissa ki/cserélje ki a zárat, vagy legalább a zárbetétet. A keresés sokszor sikeres egyébként, érdemes tehát végigjárni a helyeket, amerre aznap jártunk. A zárnyitás is egy lehetőség, ha nincs pótkulcs senkinél, ugyanakkor, ha nincs esély a kulcs megtalálására, jobban járunk, ha inkább egyből zárbetétcserét kérünk.

Ha a zárba szorul a kulcs, nem szabad feszegetni, mert kulcstörés lehet a vége. Akkor járunk a legjobban, ha nem próbáljuk meg magunk kiszedni a kulcsot, inkább szerelőt hívunk, aki aztán könnyen és gyorsan megoldja a problémánkat úgyszintén egy zárbetétcserével.

A kulcstörés kérdése érdekes, ha nem beletörik a zárba, csak szimplán eltörik, akkor csak egy másikat kell másoltatni. Ezt egy gyakorlott kulcsmásoló törött kulccsal is meg tudja tenni, bár jobb, ha van valahol egy ép darab.